Örmények és szírek magyar földön – Hungarikumokkal a világ körül 8/2
Magyarországon otthonra lelt örmények és szírek mesélnek a Hungarikumokkal a világ körül újabb epizódjában.
Pénzbírságra ítélt egy szahalini bíróság háromtucatnyi orosz katonát, aki vesztegetéssel próbálta meg elérni, hogy szíriai szolgálatra vezényeljék – közölte szerdán a Kommerszant című napilap.
A közkatonák 20 ezer rubelt, a tisztek és altisztek pedig 30-40 ezer rubelt utaltak át Ivan Zsarkov ügyvédnek, aki jogi tanácsadóként dolgozott a helyi alegységeknél (a rubel jelenleg 4,44 forintot ér). Zsarkov azt ígérte nekik, hogy a keleti katonai körzet személyzeti osztályán dolgozó ismerősein keresztül el tudja intézni számukra a kiküldetést.
A vesztegetők közül végül senkit sem vezényeltek Szíriába, viszont vesztegetés címén mindannyiukat bíróság elé állították. Zsarkovot, akit egy hasonló ügyben már elmarasztaltak, csalás miatt másfél évre eltiltották a hadsereg számára végzendő munkától, a többiekre 30-90 ezer rubeles bírságot szabtak ki.
(MTI)
Fotó: Delil SOULEIMAN / AFP